Télvíz idején, faluhelyen mindig találnak az asszonyok hasznos elfoglaltságot a hosszú estékre. S mivel azt mondják az asszony ember szereti a beszédet, ennek legjobb formája a kalákában történő kézimunkázás. A jobbágytelki asszonyok ezen egy lépéssel tovább haladtak: tevékenységük gyümölcsét a tél végeztével értékesítik, így munkájuk fontos jövedelem kiegészítés is egyben.A nagy régiségnek örvendő kalapkötést, az elődök, céhekbe csoportosulva gyakorolták. A céheket a helybéli családok fogadták be otthonukba, tél végén pedig a kalapkötők bért fizettek a házigazdának, meséli Ila Ildikó, helyi lakos. Ugyancsak tőle tudtuk meg, hogy mára ez a szokás már elhalványult és mindenki egymagában, a közösségtől elszigetelődve fonta a szalma „karikákat”.„2014-ben Nagy Gábor közösségi alkalmakra felajánlotta a csűrjét, amit ki is használtunk: előadások, táncos alkalmak és mulatságok helyszíne lett, ekkor gondoltunk először a kalapkötő céhek hagyományának felelevenítésére. 2014 telén Jobbágytelki Csütörtökök néven futott a kalapkötő program a Jobbágytelki Kulturális Egyesület szervezésében, amire szép számban jelentkeztek is az asszonyok. A csűr jó helyszín, de a kb 25 fős kalapkötő csapatnak kissé nagynak bizonyult, nehéz volt kifűteni. Ma már az Ilaberek házban, gyűlünk össze minden kedden és szerdán -a tél folyamán- délután 5 órától éjszakába nyúló kalapkötögetés, beszélgetés és önfeledt együttlét reményében” – fogalmaz Ila Ildikó. A céheket most is az asszonyok szervezik, Iláék csak a helyszínt biztosítják a helybélieknek, de az arra járó látogatót is szívesen látják. Ha néhány kedves szóra vágynál, kíváncsi vagy az ízes pletykákra vagy csak egyszerűen begyűlt a (szalma)fonnivalód, neked is ott a helyed!
